monstone-blog

Január elsején még szerencsénk volt az időjárással, azóta viszont beállt a fagy és a hó, lehetetlenné téve a gyűjtőkirándulásokat. Nem mintha a hideg különösképpen zavarna bennünk, de a hó miatt semmit sem lehet látni a kövekből, illetve a kövekbe fagyott víz is nagyon zavaró. Évekkel ezelőtt télen voltunk a Hajagos-hegyen gyűjteni, viszonylag kevés volt a hó, szépen csillogtak a kövek, de amikor az ember felemelte hogy megnézze a szép kristályos üregeket, minden a szemünk előtt vált vízzé a közeli testmelegtől. Elég gyorsan megelégeltük.

Hogy mégis foglalkozzunk valamivel, hát nekiálltunk a gyűjtött anyag rendszerezésének. Gyűjtőidényben ugyebár hétvégén gyűjtés, aztán öt nap meló, közben éppen csak arra van idő, hogy megtisztítsuk a példányokat, aztán a legjobbnak ítélt darabokat gyorsan lefotózzuk, utána pedig már be kell tenni őket valami dobozba, mert jön a következő adag.

Most tehát eljött az idő, hogy kinyissuk az ágyneműtartókat, ahol a dobozok el voltak süllyesztve, és nekiláttunk a módszeres munkának a házi kőbányánkban. Ez is egyfajta ásványgyűjtés, mivel ha kiemelünk egy dobozt, akkor minden egyes darabot újra meg kell nézni, miért is gyűjtöttük, aztán el kell dönteni a sorsát. A látványosabb darabok mennek a vitrinekbe, a jó, de pici illetve ritka példányok külön kis dobozkát kapnak a dobozon belül. Vannak persze olyanok is, hogy már mi sem értjük, miért is hoztuk el, hiszen semmi különös nincsen rajta, ezeket megpróbáljuk lábujjhegyen kalapálva (mivel társasházban lakunk) szóra bírni. Elvétve azért kerülnek elő kincsek, de legtöbbször ezek a darabok a házi meddőhányón kötnek ki, eddig össze is gyűlt vagy 30 kiló.

A megmaradó példányokról néha kiderül, hogy még nincs is róla fotó, vagy a meglévő nem igazán jó, és újra kellene fotózni. Ilyenkor aztán belassul a rendezgetés és kezd megint kaotikussá fajulni a helyzet, de a fotózás után végre be lehet fejezni a dobozt, és jöhet a következő. Már három hétvégét töltöttünk el ezzel, de még csak a zempléni és a mátrai anyagot sikerült rendberakni. Ha így haladunk, kitart márciusig.

Amikor elfáradunk, jöhet a a kettes számú feladat: a számítógépen tárolt fotók átválogatása, és lelőhely szerinti rendezése. Tavaly mintegy 16 ezer fotót készítettünk, a gyors átválogatás után is legalább 5000 maradt belőle. Most újra át kell nézni, helyretenni, aztán megint átnézni. Sikerült ezzel is a tavalyi év feléig eljutni. A képek átméretezésére, vagy vágására már biztosan nem lesz idő. A tökéletes persze az lenne, ha minden egyes darab katalógusszámot kapna, és számmal, adatokkal, fényképpel együtt lenne tárolva a gépen. Akkor legalább tudnánk, hogy mennyi van, mert most még saccolni sem tudjuk. Valahol 2-3 ezer között lehet a mostani pucolás után. Ha a katalogizálást meg akarnánk csinálni, akkor kb. 52 napig napi 8 órában csak ezzel kellene foglalkozni. Szóval ez egyenlőre elmarad.

Azért már nagyon várjuk a tavaszt. Kinn a szabadban kószálni, kutatni sokkal, de sokkal nagyobb élmény.

Január elseje már régóta kiemelt kirándulónap nálunk, egészen különös érzés a kihalt utakon közlekedni. Az időjárás most egy ásványgyűjtésre is alkalmas volt, nem volt hó és fagy, csak egy gyenge köd, ami viszont nem tarthatott minket vissza. No meg egy ronda ízületi gyulladás után újra tudtam járni, éppen ideje volt kipróbálni a lábam terepen is.

Mivel kaptunk egy tippet, hogy a Kis-Somlyón szép dolgokat lehet találni, emellett döntöttünk. A törpevulkán mellett már ezerszer elhajtottunk, de idáig eszünkbe sem jutott a teljesen beépített hegyen körülnézni. Megnéztünk hát minden térképet és műholdképet, amit csak találtunk, ugyan melyik földúton juthatunk legkönnyebben a hegytetőre. A helyszínen aztán felszaladt a szemöldökünk, amikor megláttuk a hegyre felvezető aszfaltutat, rendesen kitáblázva, hogy ez vezet fel a hegyre. Csak az utolsó néhány száz métert kellett földúton megtenni, és itt is tábla irányított a hegy legnagyobb kőfejtőjéhez. A bányagödör szélén ismertetőtábla mutatja be a kis vulkán történetét és hívja fel a figyelmet a hely különlegességeire, és arra, miket érdemes megkeresni a bányafalakon.

A Pannon-tó ekkorra már rég kiszáradt ugyan, de a helyén mocsaras terület és nagy víztartalmú üledék maradt. A feltörő láva ezzel találkozott először, ez magyarázza az igen heves robbanásos első kitöréseket a Kis-Somlyónál és az összes közeli kisebb-nagyobb vulkánnál. Az aláhulló hamuból alakult ki az a tufa és lapilli váltakozó rétegeiből felépülő tufagyűrű, melynek maradványai a falak alsó részén látható. Ezután hosszú szünet következett, a tufagyűrűn belül egy kis tó alakult ki, vagy talán teljesen el is lepte a víz, mindenesetre a rá következő, már “szelíd” lávaömlés vízben következett be, és párnalávaként szilárdult meg, ami ilyen szárazföldi környezetben egészen különleges.

Lebaktattunk hát a gödörbe, bár már tudtuk, hogy ez nem lesz egy ásványgyűjtő paradicsom, de a több méter magas réteges tufa és a kevés lávaömlés nyoma a tetején önmagában is érdekesnek ígérkezett. Meg is kerestünk és le is fotóztunk mindent, amire felhívta a tábla a figyelmet, szerencsénkre még a nap is kisütött közben. Persze azért vadásztunk a földön heverő üreges bazaltdarabokra, habár nagyon kevés volt belőlük, egy-kettő szétütése után már meg is volt a zsákmány, egy üregben kalcitgömböcskéken kalcittüskék formáztak néhány mm-es sündisznókat. A tufarétegeket egy alacsony, nyugati falon nézegettük meg közelről, a szemcsék között olivin darabokat is véltünk felfedezni.

Végül is nagyon tetszett az itt megvalósult vulkánösvény, mi még mindenképpen visszajövünk ide. Szeretnénk még megkeresni a többi kisebb bányagödröt is, habár az útközben látottak nagyon be voltak nőve, érdemes lehet a hegy tetejét teljesen bebarangolni.