monstone-blog

Azt hittem, szétvet a méreg, amikor a négynapos hétvége előtti péntek délután megfájdult a torkom, és elöntött a nátha. Nem baj, nem influenza, tehát megyünk kirándulni!

A Kapolcs melletti Bondoró-hegyre indultunk, ahol már többször is jártunk, de egy fotónk sem maradt meg. Dióhéjban összefoglalva, amit a Bondoró-hegyről tudni kell: A vulkáni működés három részre bontható. Először egy Maar-típusú kráter alakult ki, ami akkor jön létre, ha  a feltörő láva nagy mennyiségű vízzel (talajvíz, tó stb) érintkezve felrobban, krátert alakítva ki, amiből az ezt követő robbanások tufagyűrűt hoznak létre. Ezt követte a bazaltömlés, ami kitöltötte a krátert, lapos platót alakítva ki a tetején. A befejező szakasz egy ún. Stromboli-típusú kitörés volt, ami egy lávabombákból és salakból álló fröccskúpot hozott létre a plató tetején, közepén a kráterrel.

A térképen jól kivehető a Bondoró-hegy és az Áldozó-tető alkotta gyűrű, amit egy mély vízmosás szakít meg a keleti oldalon, megakadályozva egy krátertó kialakulását, vagy éppen egy ősrégi krátertó sorozatos kiöntései hozták létre.

Az Ilona-malomnál álltunk meg, és egyenesen az Áldozó-tető felé indultunk. A Katakő-árkot választottuk ki a felkapaszkodásra, mivel a neve szimpatikus volt. Felfelé menet nézegettük a bazalttömböket, sok nagy olivines zárványt és meglepő mennyiségű kifehéredett üvegopált találtunk. Az árok tetején aztán nagyon meglepődtünk, mivel a térkép semmit sem jelzett, de mégis egy festői sziklaképződmény állta utunkat. Ez lenne a Katakő? Azóta sem találtunk semmi említést róla, pedig nemcsak látványos, de nagyon beszédes is. Ami itt látható, az az első kitörés által létrehozott Maar-kráter peremének egy darabja. A robbanások által kiszórt különböző finomságú és keménységű lapilli-, tufa-, és hamurétegeket a szél kikezdte, ezáltal jól láthatóvá tette a rétegeket, és azok dőlését. A sziklák fölött pár méterre még látható az alig fél méter vastag bazalttakaró nyoma, ami egy ideig védte a képződményt az eróziótól, de mára letöredezett, darabjai lejtőtörmelékké alakultak. Lenyűgöző, de egyben furcsa is, hogy egy fia említést sem találtunk róla.

Tovább vezető utunk bozótharccá fajult, mivel az eddig vezető utat sarjerdő nőtte be. Kiverekedtük magunkat a platón lévő szántóföldre, aminek a szélén a jelzett út vezet. Az utat beszántották, úgyhogy bozót után sár….

Az Áldozó-tetőn rengeteg a vulkáni bomba maradvány, de nagyon nehéz szépeket találni. Az itteni bombákról számos cikk jelent meg, illetve könyvben is említik, nem csoda tehát, hogy évtizedek alatt a szebb darabokat már elhordták. Kis szerencsével még akad néhány, azokat lefotóztuk, és otthagytuk.

Visszafelé a Pokol-lik barlangnál ereszkedtünk le, ami meglehetősen közismert. A barlang úgy alakult ki, hogy a bazalttakaró széle függőlegesen megrepedt, a letört darab alja pedig elmozdult a lejtőn, így alakult ki a háromszög alakú keresztmetszet.

Késő délután még beugrottunk a Haláp-hegyre, mert úgy éreztük, hogy legutóbb még ott felejtettünk pár ásványt. A viharossá fokozódó déli szél azonban telibe talált minket a hegytetőn, nem volt túl élvezetes.

Hétvégén ismét tavasz volt a télben, tehát menni kellett. Ásványt gyűjteni nem akartunk, mert a legutóbbi gyűjtések példányai még több kupacban éktelenkednek a lakás több pontján.

A Balaton-felvidékre indultunk, ezen belül is Monostorapáti környékére. Itt található – a nem túl magas Kopácsi-hegy tetején – az ország egyetlen (időszakos) krátertava, a Füzes-tó. A Kopácsi-hegy egy Stromboli típusú vulkáni salakkúp viszonylag ép maradványa, a balaton-felvidéki vulkánok legfiatalabb tagja. Mintegy 2,6 millió évvel ezelőtt működött, látványos tűzijáték keretében rengeteg vulkáni bombát és salakot dobált ki magából, ebből építve fel a gyűrű alakú hegyet, közepén a kráterrel.

Autóval jól megközelíthető a hegy, innen tíz perces séta a krátertó. Hát nem egy nagy durranás, bár ezt tudtuk előre. Most legalább “rengeteg” víz volt benne, de a sok fa miatt inkább egy vizesebb mocsárra hasonlított. Megnéztük, aztán mentünk is tovább, fel a kráter peremére, hogy vulkáni bombákat keressünk. A perem külső oldalán meg is találtuk őket, és némelyik minden várakozásunkat felülmúlta. Gyönyörű vöröses orsóbombákat találtunk, két végükön a csavarodott farkinca maradványaival. A becsapódástól kissé ellapultak, és bizonyos szögből mókás kalapra emlékeztettek. El voltunk bűvölve, aztán erőt vettünk magunkon, és nem hoztuk el mindet, inkább fotóztunk. Egy kisebb darab azért becsúszott a hátizsákba…

A hegy egy óra alatt könnyen bejárható, a maradék időt a szemközti oldalon lévő “kissé” nagyobb Boncsos-tetőre szántuk. A legrövidebb “utat” választottuk, egy meredek oldalvölgyben időnként négykézláb, vissza-vissza csúszva, helyenként kőfolyásokon botorkálva felkúsztunk a gerincre, ahol aztán semmi érdekeset nem találtunk. De legalább mászóizmainkat karbantartottuk, és nem olyan punnyadtan indulunk neki a tavasznak.

Nagyon rossz időnek kell lennie, hogy lemondjunk a most már hagyományosnak mondható január 1.-i túránkról, és most a ködtől eltekintve egész kedvező volt az időjárás.

Pár nappal előtte már eldöntöttük, hogy a Kab-hegyre megyünk, de csak elsején reggel véglegesítettük a pontos útvonalat. Sűrű ködben indultunk Sopronból, és ragyogó napsütésben érkeztünk Úrkútra. Útközben időnként egészen szürreális élményben volt részünk, a ragyogó napsütésben a kék ég háttere előtt a zúzmarás fák a cseresznyevirágzást idézték fel.

Úrkútról indultunk a Kab-hegy csúcsa felé, és egy konkrét célunk volt csak, hogy megnézzük, mit művelt a legutóbbi szélrekord (172 km/óra) a hegyen. Felfelé menet közelről is megcsodáltuk a zúzmara gyönyörű jégkristályait, és fotózni is próbáltunk. A csúcs aljánál aztán beértünk abba az erdőrészbe, amit valószínűleg még a tavaszi 167 km/órás szél rongált meg. Furcsa és szomorú látvány volt, ahogy a megdőlt, és 2 méter magasan elvágott fák csonkjai meredeztek az ég felé.

A feltámadó déli szél sajnos elkezdte felhozni a hegyre a ködöt, jobbnak láttuk visszafordulni, de hirtelen elhatározásból a Macska-lik barlang felé vettük az irányt. Nem bántuk meg a kitérőt, a víznyelőbarlang gyönyörű megfagyott vízeséssel várt bennünket.

A turistatérkép innentől használhatatlannak bizonyult, inkább csak érzésre folytattuk a visszautat Úrkút felé. A mangániszap tározók közti gáton átjutva még egy kis ásványgyűjtésre is adódott alkalom, szép kvarcos-kalcedonos tarka tűzköveket találtunk.

Nem volt egy hatalmas túra, de az ünnepi tespedés után hihetetlenül jól esett.