monstone-blog

A márciusi hosszú hétvége második napján csak egy Úrkút környéki kószálást terveztünk, tekintettel az erős szélre, meg a náthára. Természetesen a mangánbányák meddőhányóit kívántuk felkeresni, mivel a gyűjteményünk innen elég hiányos. A Köves-táblán kezdtünk, pontosabban a Köves-tábla és a mangánbánya közötti névtelen gerincen. A faluból felbaktattunk az iszaptározó gátjáig, ott jobbra fordulva, máris régi meddőhányók nyomait találtuk, amiket már benőtt a fű. Lejjebb, a bánya irányában azonban kőkupacokat láttunk, úgyhogy lefelé indultunk. A kupacok többsége bontási törmeléknek bizonyult, de találtunk meddőkupacokat is, amiket átnéztünk, de különösebb dolgokat nem találtunk. Még lejjebb viszont igazi friss bányászati anyag várt ránk. Javarészt vörös jura mészkő, de akadt benne néhány érces darab is.

Szép piroluzitot és manganitot találtunk, és egy kis rodokrozitot is, úgyhogy igencsak elégedettek voltunk a szerencsénkkel. El is döntöttük, hogy a többi környékbeli meddőhányóhoz nem is megyünk el, mert ott már csak a maradék maradékát kapirgálhatnánk. Rövid tanakodás után megegyeztünk, a kistárkánypusztai volt bauxitkülfejtésre megyünk, ahol 4 éve voltunk utoljára.

A bánya hatalmas meddőhegyét Nyírespuszta felől közelítettük meg, és amikor kiszálltunk a kocsiból, úgy gondoltuk hogy nem leszünk sokáig, mert keményen fújt a szél, és kezdett beborulni az ég. Ásványokat kerestünk, de végül egy jóízű dögözéssé fajult a dolog. (Gyengébbek kedvéért: dögözésnek az ősmaradványok gyűjtését nevezik az ásványosok) Régebben is találtunk szép dögöket de nem igazán foglalkoztunk velük. Most azonban folyamatosan akadtak kezünkbe olyan darabok, amiket még eddig soha nem találtunk. Csigáink eddig is voltak innen, de most korallok és kagylók kerültek elénk, szép, teljes példányok, felületükön ásványokkal. A befogadó kőzet különlegessége, hogy egyenletes szövetű, és a bennük kalcittá alakult  maradványok jól elválnak tőle, így gyakorlatilag mindig szerencsésen törnek, bátran lehet kalapálni.

Jól elvoltunk, pedig a több hektáros meddőhányónak csak egy 10x 30 méteres szakaszán matattunk. Még ott is hagytunk bőven, mivel ez nekünk csak melléktermék.

Azt hittem, szétvet a méreg, amikor a négynapos hétvége előtti péntek délután megfájdult a torkom, és elöntött a nátha. Nem baj, nem influenza, tehát megyünk kirándulni!

A Kapolcs melletti Bondoró-hegyre indultunk, ahol már többször is jártunk, de egy fotónk sem maradt meg. Dióhéjban összefoglalva, amit a Bondoró-hegyről tudni kell: A vulkáni működés három részre bontható. Először egy Maar-típusú kráter alakult ki, ami akkor jön létre, ha  a feltörő láva nagy mennyiségű vízzel (talajvíz, tó stb) érintkezve felrobban, krátert alakítva ki, amiből az ezt követő robbanások tufagyűrűt hoznak létre. Ezt követte a bazaltömlés, ami kitöltötte a krátert, lapos platót alakítva ki a tetején. A befejező szakasz egy ún. Stromboli-típusú kitörés volt, ami egy lávabombákból és salakból álló fröccskúpot hozott létre a plató tetején, közepén a kráterrel.

A térképen jól kivehető a Bondoró-hegy és az Áldozó-tető alkotta gyűrű, amit egy mély vízmosás szakít meg a keleti oldalon, megakadályozva egy krátertó kialakulását, vagy éppen egy ősrégi krátertó sorozatos kiöntései hozták létre.

Az Ilona-malomnál álltunk meg, és egyenesen az Áldozó-tető felé indultunk. A Katakő-árkot választottuk ki a felkapaszkodásra, mivel a neve szimpatikus volt. Felfelé menet nézegettük a bazalttömböket, sok nagy olivines zárványt és meglepő mennyiségű kifehéredett üvegopált találtunk. Az árok tetején aztán nagyon meglepődtünk, mivel a térkép semmit sem jelzett, de mégis egy festői sziklaképződmény állta utunkat. Ez lenne a Katakő? Azóta sem találtunk semmi említést róla, pedig nemcsak látványos, de nagyon beszédes is. Ami itt látható, az az első kitörés által létrehozott Maar-kráter peremének egy darabja. A robbanások által kiszórt különböző finomságú és keménységű lapilli-, tufa-, és hamurétegeket a szél kikezdte, ezáltal jól láthatóvá tette a rétegeket, és azok dőlését. A sziklák fölött pár méterre még látható az alig fél méter vastag bazalttakaró nyoma, ami egy ideig védte a képződményt az eróziótól, de mára letöredezett, darabjai lejtőtörmelékké alakultak. Lenyűgöző, de egyben furcsa is, hogy egy fia említést sem találtunk róla.

Tovább vezető utunk bozótharccá fajult, mivel az eddig vezető utat sarjerdő nőtte be. Kiverekedtük magunkat a platón lévő szántóföldre, aminek a szélén a jelzett út vezet. Az utat beszántották, úgyhogy bozót után sár….

Az Áldozó-tetőn rengeteg a vulkáni bomba maradvány, de nagyon nehéz szépeket találni. Az itteni bombákról számos cikk jelent meg, illetve könyvben is említik, nem csoda tehát, hogy évtizedek alatt a szebb darabokat már elhordták. Kis szerencsével még akad néhány, azokat lefotóztuk, és otthagytuk.

Visszafelé a Pokol-lik barlangnál ereszkedtünk le, ami meglehetősen közismert. A barlang úgy alakult ki, hogy a bazalttakaró széle függőlegesen megrepedt, a letört darab alja pedig elmozdult a lejtőn, így alakult ki a háromszög alakú keresztmetszet.

Késő délután még beugrottunk a Haláp-hegyre, mert úgy éreztük, hogy legutóbb még ott felejtettünk pár ásványt. A viharossá fokozódó déli szél azonban telibe talált minket a hegytetőn, nem volt túl élvezetes.