monstone-blog

Miközben ülök a 30°C-os lakásban és blogot írok, a közeli Raxon (ca. 90-100 km Soprontól) mindössze 17°C van a ragyogó napsütés mellé. Ahhoz azért, hogy ezt a most irigyelt hőmérsékletet személyesen is megtapasztalhassuk, keményen meg kell küzdeni, és felmászni legalább 1500-1600 méteres magasságba. Mi már többször ide menekültünk a hőség elől, és a hosszú évek alatt kialakult egy kedvenc útvonalunk, most ezt szeretném bemutatni.

A Rax és a Schneeberg közti szűk, vadregényes völgy, a Schwarza völgye, önmagában is megér egy kirándulást. A Schwarza hamisítatlan hegyi folyó, használják is rendesen vadvízi evezésre, de az ilyen kánikulai napokon tenyérnyi hely sincs szabadon a partján, sokan ott napoznak és áztatják lábukat a hideg vízben. Innen nyílik a Gr.-Höllental (azaz Pokol-völgy), ami nemcsak a sziklamászók paradicsoma, hanem függőlegesnek tűnő falain még normál turistautak is vezetnek fel, bár ezt a helyszínen elég nehéz elhinni. Mi a legkönnyebbnek kinézőt választottuk (és jártuk már be több alkalommal is), a völgy végében található Gaislochsteiget (sárga turistajelzés).

A Höllentalba vezető turistaút bejáratánál kialakított parkolóhely áll rendelkezésre, de innen már nincs mese, gyalogolni kell, sokat és felfelé. Már a völgybe is egy létrán kell felkapaszkodni, majd hosszan gyalogolni a völgy végéig. Közben akad azért látnivaló: a völgyet övező falakon mindig ott vannak a hangyányinak látszó sziklamászók, a falak alján kis emléktáblák azoknak, akik nem voltak túl szerencsések, és lehet találgatni azt is, ugyan hol vezethetnek a turistatérképeken látható jelzett utak. A Gaislochsteig nem ennyire ijesztő, de a völgy végi meredek út megmászásához kell némi kondíció, okot viszont könnyű találni egy-egy rövid pihenőre, egyre jobban kinyílik a kilátás a Höllentalra és a Schneebergre, és az út mellett már nagy eséllyel láthatunk zergéket is.

Nagyjából 1260 méternél érjük el a Gaisloch hasadék barlangját (kb. 600 méterről indultunk), innen lesz érdekesebb az út, mivel kb. 40 méter függőleges részt egy klettersteiggel kell leküzdenünk.

Klettersteig: nincs rá magyar szó, kiépített, biztosított útvonalat jelent, beépített létrákkal, sodronykötelekkel segítik a feljutást a leglehetetlenebb helyeken. Többféle fokozata létezik, néhányhoz kell külön felszerelés is, de a legtöbb járható anélkül is. Itt lehet mazsolázni közülük: http://klettersteig.de/

Az egész hihetetlenül jó! Hiába fáradt el az ember az eddigi monoton kapaszkodótól, itt teljesen más izmok kellenek, kifejezetten üdítőek a tornamutatványok, amiket a létrák, drótkötelek segítségével elvégez az ember (és itt még egy gázpedál is be van építve, megkönnyítendő egy átlépést). Semmi felkészültség nem kell hozzá, bár az ne induljon neki, aki fél a magasságoktól, és a keskeny peremeken mászkálástól, az egyedüli követelmény egy pár jó cipő. A változatosságot növeli még az itt lezúduló több-kevesebb víz, ami időnként csak a csodálatos mohapárnákat öntözgeti, de néha útvonalat változtatva a létrán mászók hűsítésébe is besegít.

Az akadályt leküzdve jön a dilemma, valahogy le is kell jutni. Túl unalmas lenne ugyanazon az útvonalon visszafelé, de bármelyik másik variáció még további mászást és energiát követel. Vissza lehet menni a völgy bármelyik peremén, bár egyik sem egyszerű, el lehet sétálni a Rax platóján zerge csordák között a felvonóig, ami kb. 10 €-ért levisz, de akkor messze van a kocsi.

Harmadik variációként mi a Kessel-grabenen “szoktunk” lejönni. Ehhez még át kell kapaszkodni egy hágón, ami már 1630 méteren van, és őszintén szólva az eddigiek után ez már nem esik olyan jól. A hágó után még egy kocsmába is beülhetnénk, a semmi közepén ott a Gloggnitzer Hütte, ami csak hétvégén van nyitva, de akkor igen nagy a forgalma, ahhoz képest, hogy tényleg semmi út nem vezet ide. Innen viszont már kezdődik a leereszkedés, most szembesülünk azzal, hogy több, mint 1000 méter szintkülönbséget kell lefelé megtenni, lefelé pedig mindig sokkal rosszabb, mint felfelé. A Kessel-graben egyébként egy 7 km-es gyönyörű, szűk szurdokvölgy, de ezt a 7 km-t mind meredeken lefelé, apró görgeteg köveken kell megtenni, ami teljesen kikészíti az ember bokáját és térdét, ehhez tényleg kondíció, jó cipő és esetleg túrabot is kell.

És a legvégén, jól megérdemelt jutalomként újra ott a Schwarza, amibe térdig beleállva lehűthetjük az addigra már majdnem tüzet fogott lábfejünket és elfelejthetünk minden addigi fáradalmat.