monstone-blog

Régebben, netes kutatás közben egyszer már rábukkantunk egy leírásra a balatonfelvidéki permi vöröshomokkőben előforduló geódákról, akkor fel is merült, hogy meg kellene keresni a lelőhelyet, hátha szerencsénk lenne némi barithoz. A keresést azért nem siettük el, főleg mivel azt az infót kaptuk, hogy az itteni anyag nem túl látványos, no meg ezenkívül még ezernyi tervünk volt. A téma közben újból felmerült a Myvip ásványgyűjtő klubjában, így elérkezett az idő, hogy egy pillantást vessünk a helyre. ( A pontos hely kiderítéséért köszönet Fefének!)

Karácsonyi családlátogatásról hazafelé arra kerültünk, és a leírás alapján nagyon könnyen meg is találtuk. Csopakról Balatonfüred felé haladva a 71-es úton, a Csopak utáni első jobbos leágazásnál parkoltunk, és már akkor felfigyeltünk egy kis kőfejtőre a vasút mentén, ami ráadásul még fel is volt táblázva. Mivel tele volt emberekkel, ezért előbb a geódák lelőhelyére koncentráltunk. Csopak felé visszasétálva kb. 50 m-t, a zöld tábla tövénél kell bemászni a bokorba, és már látszik is a vasút és az út közötti kis kőfejtő. A feltárás elején tényleg sok üregre bukkantunk, és főleg a lejtőtörmelék anyagában matatva sorra szedtük elő a kisebb-nagyobb kalcitos kvarcgeódákat, de nem találtunk baritot, ezért átkutattuk a falak kilátszó részeit is.  Nem jártunk sikerrel, és megállapítottuk, hogy valószínűleg fel kellene ásni a törmeléklejtőt, ha valamit akarunk, de ez nem szokásunk.

A hidegre való tekintettel azért túl sok időt nem töltöttünk itt, inkább visszatértünk megnézni a kis vasútmenti feltárást. A tábla alapján a Nádaskúti-kőfejtő a perm/triász határvonalat mutatja be, ezt pedig nem kunszt észrevenni, hiszen a vörös homokkő igen élesen válik el a fölötte lévő fehér dolomitrétegektől. A feltűnő színváltás jelentős eseményre utal, nem is véletlenül, hiszen ekkor, 251 millió éve történt meg az aktuális amerikai szuperhős hiányában a földtörténet legsúlyosabb kihalása. Mértékéről, lehetséges okairól nagyon jó összefoglaló olvasható a wikipédián, ajánlom mindenkinek, olvassa el.
Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a vörös részen állattetemek lógnak ki, felette pedig semmi, hiszen a terület a perm időszakban sivatagi/félsivatagi éghajlaton feküdt, az akkori élővilágról alig árulkodik valami. A “Nagy Kihalás”-t előidéző események hatására azonban 80 métert emelkedett az óceánok szintje, így itt is hirtelen tengerelöntés következett be, és elkezdődött az eleinte kövületmentes tengeri üledékek lerakódása.

Azért túl sok időt nem érdemes itt tölteni, úgy lehet értékelni ezt a helyet mint egy természetes emlékművet, ami a nagy kihalásra emlékeztet. Szomorúnak azért nem kell lenni, mivel ha ez nem lett volna, akkor most helyettünk egy lábasfejű, vagy egy puhatestű írogatná a blogot.