Zempléni “nyaralás” közjáték II.
Korim Lacinál
Tulajdonképpen az egész túrát azért időzítettük március elejére, mivel Regina tudta, hogy ilyenkor szokott Hartmann Béla együtt gyűjteni Korim Lacival, és jelezte is a Bélának, hogy szívesen mennénk velük valami jó kis titkos lelőhelyre. Részben az időjárás számlájára írható, hogy a “kincses sziget” felfedezéséből nem lett semmi, cserébe viszont meghívást kaptunk estére Korim Lacihoz, ahol Béla megfőzte legendás ragulevesét.
Félig sikerült túránk után átöltöztünk, szereztünk egy üveg bort ajándékba, és átmentünk Kishutára. Kaptunk két mobilszámot, lakcímet, és használati utasítást, miszerint ha mindez nem lenne elég, érdeklődjünk a helyi kocsmában. Egyik mobil sem működött (nem olyan mobilfüggő népek ezek), de a cím bejött.
Kissé kaotikus állapotok közé érkeztünk, mivel nemrég jöttek meg a gyűjtésből, a töksötét udvaron csöpögő esőben főtt a ragu, a tornácon a friss zsákmány hevert megmosva, Laci pedig éppen begyújtott a kályhába, hogy ne fagyjunk meg odabenn. A zsákmány érdekelt volna minket, ezért vakuval belefotóztunk a sötétbe, hátha így majd otthon megnézhetjük. A helyzet azért lassan rendeződött, előkerült a házigazda is, akit eddig csak hírből ismertünk.
Benn a házban először is az ásványokat néztük meg, sokat keresgélni nem kellett, mert Laci ágyán és székén kívül mindenhol kövek voltak, és nem is akármilyenek. Szinte mindegyik különleges példány, és mind Zemplénből. Fotóztunk jónéhányat majd Lacival beszélgetve kiderült, hogy ezek nagy része nem lesz eladó, mivel tervbe vette egy zempléni ásványmúzeum létrehozását, oda tartogatja a legszebb példányokat. A terv elég jól halad, reméljük, egy-két éven belül tudósíthatunk a kishutai ásványmúzeum létrejöttéről.
És végül a raguleves is elkészült. Hogy milyen volt?
Mennyei.
október 7th, 2009 at 19:47
Nagyon szép ez az ametiszt geóda,ez is Nyíriből származik?