Egy nap a hányón
Nyári zempléni túránk második napját röviden úgy is összefoglalhatjuk: munka. Már tavasszal is kotorásztunk a telkibányai Gyepű-hegy egyik nagy hányóján, és a hazavitt köveken szép, de kicsi ezüstásványokat találtunk, meg egy pici aranyat, és most úgy döntöttünk, hogy szisztematikusan átnézzük a felszínen heverő hányóanyagot.
Elég kimerítő munka, leülni nehézkes, mert vagy a fenekedbe áll bele egy éles kő, vagy legurulsz a meredek oldalon, ezért a lejtővel szemben guggolsz órákon keresztül, és forgatod át a köveket, kalapálsz, nagyítózol. Feri be is sokallt (amúgy sem érdeklik a miniatűrök), úgyhogy elmentem vele a környékbeli gödrökhöz kvarcozni, legalább addig kiegyenesíthettem a lábaimat. Sajnos a nyári melegtől a gödrökből kikerült anyag keményre sült, és beporosodott, szinte semmit sem lehetett látni. Tavasszal pedig itt csillogott minden a hóolvadás után. Az egyik gödör falából azért sikerült kikotorni néhány termetesebb kristályt, aztán visszamentünk Reginához és Mónihoz, akik addig szorgalmasan dolgoztak.
Egy-két órával később végeztünk a teljes átnézéssel, összeszedtük magunkat, és levonultunk a völgybe a tárók közötti patakmederben lapuló régi meddőhányóhoz. A patakban semmi víz nem volt, így könnyebb volt keresgélni benne. Sikerült is kiemelni egy gyanús tömböt, amiben volt is értékelhető ásvány. Az üregeiben ezüstásványokkal borított dolomitkristályok lapultak, “csak” ki kellett kalapálni a tömör kvarcból.
Végül az eredmény a vártnál kevesebb ezüstásvány, viszont meglepően sok, és egész szép dolomit.