monstone-blog

A kora tavaszi kudarcot vallott fekete-hegyi túránk nem hagyott békét, most itt volt az idő, hogy pontot tegyünk az ügy végére. Mónival kettesben vágtunk neki az útnak, Regina és Feri Zöldmájra mentek kalcedont és achátot gyűjteni. Közbevetőleg jegyezném meg, a Zöldmáj nem egy napon felejtett belsőség, a -máj, -mál’, -mály, régies magyar szó, déli fekvésű hegyoldalt jelent.

A fekete-hegyi opált először Fichtel, a pozsonyi születésű neves természettudós említi először 1791-ben megjelent könyvében, aztán nagy csend, utolsó információnk szerint egy régebbi Mamit-táborból páran megtalálták a helyet, aztán ismét csend.

Most nem Bózsva felől mentünk, hanem a Senyő-völgy bejáratánál lévő erdészháztól indultunk. Az út első része műúton vezet, semmi emelkedő nincs benne, majd rátértünk a felfelé vezető dózerútra.  Ez a földút olyan, mint valami erdei autópálya, két teherautó simán elférne egymás mellett, és a minősége is meghaladja néhány hazai főút minőségét. Szépen, kényelmesen kanyargott felfelé, az útbevágásokban szépen látszott a hegyet alkotó kőzet, ami főleg vulkáni hamu és perlit, és helyenként szép folyásos mintázatú litofízás riolit, az üregeiben tridimittel, és apró hegyikristályokkal.  Időnként találtunk egy-két erősen kovás szikladarabot, bennük mm-es opállencsékkel.

Két óra alatt értünk fel a hegyre, kényelmes tempóban, sokat nézelődve. A hegy teteje körül futó erdészeti út végig a hegy oldalába van vágva, mivel a hegy főleg a déli oldalon hihetetlenül meredek, és kőfolyásokkal tarkított. A vulkáni hamuval, és köves törmelékkel borított hegyoldalon szinte lehetetlen megállni, vagy leereszkedni, közlekedni csak ezen az úton lehetséges.

Az út elején az opálnak még csak a nyomát sem lehetett látni, de élveztük a szép tájat, a riolittufában pedig ezernyi apró hegyikristályt és tridimitet találtunk. Amikor már ötödször hittük azt, hogy most már el kellett volna érnünk a lelőhelyet, akkor szinte egycsapásra a kövek jellege megváltozott, a szürkésfehér riolittufát rideg, töredezett sárgás színű kőzet váltotta fel, a meredek oldalon omladozó kőtornyokkal. Mintha csak Fichtel rajzának egyik részletét látnánk !

Egyből meg is találtuk az első opált, aztán sorozatban jött a többi. Ezek az opálok azért nem annyira tiszták, és átlátszóak, mint a friss telkibányai mézopál, inkább a színek változatosságával kápráztatják el az embert. Fehér, méz, vörös, barna, zöld és végül éjfekete darabokat  találtunk, ami a kövek repedéseit töltötte ki valamikor, némelyikük mérete meghaladta a 20 cm-t. Gyakorlatilag csak a sziklák alatti törmelékben gyűjtöttünk, eszünk ágában sem volt a közel függőleges, összevissza repedezett sziklafalra felmászni, és az út alatti beerdősült meredélyen is csak egy akácfába kapaszkodva sikerült elkerülni a lecsúszást.

Viszonylag gyorsan összeszedtük a zsákmányt annak ellenére, hogy nemcsak magunknak, de Reginának és Ferinek is szedtünk egy jó adaggal.  Klassz nap volt: szép táj, jóleső túra, aminek minden percét élveztük, és gazdag zsákmány egy csipetnyi történelmi hivatkozással fűszerezve.