monstone-blog

A zempléni út után nem sokkal már meg is terveztük októberre a következő többnapos gyűjtést. Az az eszünkbe sem jutott, hogy az utolsó pillanatban azért kell majd aggódnunk, nehogy hó borítsa a köveinket. Márpedig pont az első, bemelegítésnek szánt célpont, a Nagylápafő környékén volt némi havazás indulásunk előtt. A valós helyzetet csak egyféleképpen deríthettük ki, mindenki beöltözött az igencsak korai télhez, és nekiindultunk a Mátrának.

A Kékes és a Galyatető környékén ott is volt a beharangozott hó, szerencsénkre csak foltokban, és még nagyobb szerencsénkre ahogy leereszkedtünk a Rudolf-tanyához, már a hóhatár alá jutottunk. Igen borongós hidegben indultunk meg az erdészeti úton, a fő cél most a Nagylápafő II-es táró, más néven “dundasitos” volt. Útközben azért természetesen ránéztünk a legismertebb IV-es táró hányójára is, abban továbbra sem lehet csalódni, ideális kotorászó hely továbbra is a kezdőknek, hiába járnak annyian erre, még mindig könnyedén találni szfaleritet, galenitet, kalkopiritet. A megtalálása viszont egyre nehezebb, 3-4 éve már messziről ki lehetett szúrni a környezetétől nagyon elütő, szürke hányót, mára viszont annyira felnőttek az útszéli fák, hogy aki nem tudja, hol keresse, könnyen elsétálhat mellette.

De ide éppen csak bepillantottunk, inkább a II-es táró keresésére indultunk. Ennek a felkutatása már nem is volt annyira egyszerű, fölülről semmi sem látszik, a rendkívül meredek oldalon pedig igen meggondolandó, nekiálljunk-e leereszkedni. Végül ahol a tárót gyanítottuk, és esélyt is láttunk a leereszkedésre, Gábor előre ment felderíteni a helyet, és rövid bóklászás után meg is találta a hányót, indulhatott a kalapálás. Ez sem egy túl nagy hányó, de kevesen ismerik, így jóval nagyobb szfaleritek, galenitek bukkantak elő, és persze a szép zöld másodlagos ásványok is. Egyedül dundasittal nem találkoztunk, persze ebben szerepet játszhat az illető ásvány igen kis mérete is, mikroszkóp nélkül tulajdonképpen reménytelen a próbálkozás. Talán majd az itthoni átvizsgálásnál valamelyik szfalerit repedésében még összefutunk vele.

Habár semmi egetrengetőt nem találtunk, mégsem volt eredménytelen a bemelegítő gyűjtés, így elégedetten indultunk hazafelé. Már csak egy szalamandra fotózására álltunk meg, szerencsétlen annyira le volt merevedve a 2-3°C-os hidegben, hogy el sem tudott futni a kamera elől, és ezzel tökéletes modellnek bizonyult.