A csákánykői zárvány
A harmadik napra Regina engedélyt szerzett a recski Csákánykő andezit bányájába. Igen, ez az a bizonyos bánya, ahol ’50-53 között a kényszermunkatábor foglyait dolgoztatták, a rá vetülő árnyék igencsak ellentétben áll azzal a remek nappal, amire mi készültünk. A Nemzeti Emlékhelyhez vezető táblák a mi utunkat is kijelölték, és egészen a bányáig jó minőségű aszfaltúton mehettünk.
Fenn éppen egy új robbantást készítettek elő, minket is az éppen kinyíló szintre irányítottak, hogy nézzük meg a legfrissebb fejtések anyagát. Nagy várakozással ballagtunk lefelé, bár Regina leírásaiból tudtuk, hogy eddigi látogatásaik vagy nagyon gazdag zsákmánnyal, vagy a nagy semmivel végződtek. Hát, az átnézett kövek túl sok mindent nem tartalmaztak, kevés és nagyon kicsi üregekben üldögéltek ugyan szép pici hialitok és szideritek, de azt tudtuk, hogy ez a bánya többre is képes. Plusz még a szinten keresztülhúzódó 10-15 cm mély tó is majdnem leküzdhetetlen akadályt képezett, de azért csak megérte “átúszni”, mivel itt már belefutottunk a kőfejtő különlegességébe, egy kvarczárványba, peremén néhány kisebb-nagyobb üreggel, bennük hialitokkal és kalcedonokkal. Az élményt azért rombolta, hogy mindez egy jókora kőtömb közepén trónolt, teljesen hozzáférhetetlenül.
Csak néhány szilánkot sikerült lehasítani, ezért Regina tanácsára inkább fölsétáltunk a fő bányaudvarba, hátha találunk még valamit a régi anyagban is. És igen, találtunk is, mégpedig a kánaánt. Bevezetésként volt sok-sok kvarczárvány, igaz a peremüregek nélkül, így pedig tulajdonképpen “érdektelen”, de aztán felfedeztünk rengeteg kisebb nagyobb üreget, tele a sziderit minden elképzelhető formájával, sőt, ahogy szép lassan körbesétáltunk, meglett minden, a szakirodalomban említett ásvány: aragonit, tridimit stb. Útközben (és utólag megnézve néhány régebbi fotót a bányáról) rájöttünk arra is, hogy ez nemcsak szerencse volt, hanem jóideje egy állandó tó őrizte a kincseinket, ami csak a hosszú őszi aszály hatására tűnt el, legalábbis nagyjából.
Annyi víz azért maradt, hogy csak nagyobb kerülővel jutottam el ahhoz a kőkupachoz, amit még a felső szintre éréskor a terület közepén kinéztem magamnak. És itt volt “A tökéletes zárvány”. Legalább két rétegben szegélyezték üregek, tele a teljes ásványbemutatóval, amit itt egyáltalán találni lehet, apró fémkupacokkal (talán markazitok?), és tele rövid és egészen hosszú tűs kristályokkal, amik egyenlőre meghatározásra várnak. A tökéletesség abban teljesedett ki, hogy még az én kis kalapácsommal is rögtön sikerült egy jókora darabot leütni belőle, aztán persze kiabálásomra megérkezett a segítség is Gábor személyében. A nagyobb kalapács és nagyobb testtömeg aztán megtette a hatását, az egész zárványt megszereztük, így mindenkinek jutott belőle.
Közben persze már az idő is elszaladt, a hátralévő fél órában voltak ugyan még sikereink, de az előbbit már egyik sem tudta felülmúlni. Összecsomagoltuk hát a köveket, és boldogan a gazdag zsákmánytól, elindultunk hazafelé.
És külön köszönet a bánya dolgozóinak a segítőkészségükért 🙂