A Veresvíz-patak
Erre a napra az időjósok egymást túllicitálva próbáltak elriasztani a szabadban tartózkodástól, 32-35°C fokot és kőkemény napsütést jeleztek előre. Nem engedhettük meg magunknak, hogy ne menjünk sehova, ezért a Telkibánya melletti Veresvíz-patak völgyét néztük ki, illetve az onnan induló horpamező egy részét.
Egypárszor már jártunk erre, de a patak még sohasem volt ilyen kellemes. A ragyogóra sikált mederben bőven folyt a kristálytiszta víz, az áradások kiterjedt zátonyokat raktak le a tisztára mosott kövekből. Egy helyen aztán egy pillanatra elakadt a lélegzetünk: az utunkat keresztező patakban két középkori ércőrlő malomkő feküdt egymás mellett. Legalább 5-600 év rétegeit tárta fel a víz, a malomkő pár az őrlőiszap rétegbe volt beágyazódva. Egy darabig fotózgattuk, meg szedtünk egy kis iszapmintát, aztán a régi meddőhányók mentén felbaktattunk a Veresvízi-altáróig.
Innen a Kánya-hegy irányában húzódik a táróhoz kapcsolható horpamező, aminek a legelejét néztük ki. Amikor legelőször erre jártunk, nem tudtunk eljutni a horpákig a bozótos miatt, azóta nőtt már annyit az erdő, hogy be lehetett menni.
A meleg szélcsenddel és magas páratartalommal párosult, minden hirtelen mozdulatra elöntött bennünket az izzadtság, egy idő után már nem volt energiánk elhessegetni a több ezer szúnyogot. Telérkvarcot szinte nem is találtunk, pedig aztán mindenféle kőzettípus hevert a hányón. Bontott andezitben piritet és kloritot találtunk, Móni pedig olyat kalapált ki, amire senki sem számított, egy riolittufa darabból kagylót és csigákat. Aztán előkerült néhány érces darab is, de jobbára csak markazit volt bennük. Négy horpát néztünk át, és ha nem lett volna ilyen dögmeleg, mentünk volna feljebb is. Így viszont inkább visszamentünk a patak mellé a hideg vízben turkálni. Nagy durranást nem vártunk, inkább csak jólesett bogarászni az érdekes kődarabok között. Annak azonban nagyon megörültünk, amikor a malomkövek alatti részen szép kék-zöld-szürke középkori üvegesedett kohósalakot sikerült találni. Nem ásvány ugyan, de mégis ritka ipartörténeti emlék, ami árulkodik a régi mesterek technológiájáról.
Kora délután bementünk Telkibányára a Múzeum kávézóba, amit sohasem hagyunk ki., ha itt járunk. Nagy örömünkre Bartók Józsi már ott kávézott éppen, így gyorsan elújságoltuk neki az őrlőköveket. Már tudott róla, és már szervezték, hogy valamilyen úton-módon behozzák a múzeumba. Mivel ügyfelekkel volt, sokat nem beszélgettünk, csak annyit, hogy két nap múlva együtt elmegyünk gyűjteni, aztán felkerekedtünk, hogy még egy kicsit körülnézzünk a Kéked melletti Hosszú-völgyben.
Odaérve Regina kereste a hidat, amire régebbről emlékezett, de az nem volt meg. Aztán darabokban találtuk meg egy húsz méteres szakaszon szétszórva. Sok kő volt, de nehéz volt a járás a mederben, néha nagyokat bukdácsoltunk. Szúnyogok meg milliószám. Szép feketés (mangános) alapszínű kalcedonos-opálos tömböket találtunk, amikbe időnként tűzopál települt, mást nem is kerestünk, aztán kimenekültünk a szúnyogfelhőből, és visszamentünk Mogyoróskára, ahol kedvünkre vakarózhattunk.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A blog a monstone.hu kiegészítése. Élményeink, magánvéleményeink, (élményeitek, véleményeitek) helye.
július 12th, 2010 at 14:58
Nagyon jó a honlapotok, nagy öröm szinte nap, mint nap frissítetten látni. A a Veresvízi malomköveken csodálkoztam el rettenetesen,mert 3 nap múlva kis családommal mi is láttuk őket. Bennem is felmerült, hogy a rengeteg víz hozta felszínre, őket de arra is gondoltam, hogy már régi “látványosságok”. Most örülök, hogy megerősítést nyert “felfedezésünk”. Lehet azt tudni a malomkő formájából, mintázatából, nagyságából, elhelyezkedéséből, hogy a bányászat melyik szakaszában használták őket?
Arról nem is beszélve, hogy szívünk csücske Zemplén.
július 12th, 2010 at 18:25
Örülünk, hogy más is látta. Azóta persze kerestük a szakirodalomban, de konkrétumot senki sem ír az ilyen típusú kövekről. A helyiek szerint ez összetartozó pár, az egyik vízszintesen, a másik függőlegesen állt. Megnéztük Agricola könyvében (De Re Metallica), ami egy összefoglaló mű a középkori bányászatról és ércfeldolgozásról, ott sem találtunk utalást ilyen típusra. Lehet, hogy 1550 utáni kövek, vagy még későbbiek, mivel itt a malomköves ércőrlési technikát még a 19.-ik században is művelték. Egyébként úgy használták a malmokat, hogy az érctartalmú kőzetet iszappá őrölték, majd foncsorozással (higany hozzáadásával) vonták ki az aranyat. Ha a foncsort melegítették, a higany elpárolgott, és visszamaradt a színarany.