monstone-blog

Nagyon rossz időnek kell lennie, hogy lemondjunk a most már hagyományosnak mondható január 1.-i túránkról, és most a ködtől eltekintve egész kedvező volt az időjárás.

Pár nappal előtte már eldöntöttük, hogy a Kab-hegyre megyünk, de csak elsején reggel véglegesítettük a pontos útvonalat. Sűrű ködben indultunk Sopronból, és ragyogó napsütésben érkeztünk Úrkútra. Útközben időnként egészen szürreális élményben volt részünk, a ragyogó napsütésben a kék ég háttere előtt a zúzmarás fák a cseresznyevirágzást idézték fel.

Úrkútról indultunk a Kab-hegy csúcsa felé, és egy konkrét célunk volt csak, hogy megnézzük, mit művelt a legutóbbi szélrekord (172 km/óra) a hegyen. Felfelé menet közelről is megcsodáltuk a zúzmara gyönyörű jégkristályait, és fotózni is próbáltunk. A csúcs aljánál aztán beértünk abba az erdőrészbe, amit valószínűleg még a tavaszi 167 km/órás szél rongált meg. Furcsa és szomorú látvány volt, ahogy a megdőlt, és 2 méter magasan elvágott fák csonkjai meredeztek az ég felé.

A feltámadó déli szél sajnos elkezdte felhozni a hegyre a ködöt, jobbnak láttuk visszafordulni, de hirtelen elhatározásból a Macska-lik barlang felé vettük az irányt. Nem bántuk meg a kitérőt, a víznyelőbarlang gyönyörű megfagyott vízeséssel várt bennünket.

A turistatérkép innentől használhatatlannak bizonyult, inkább csak érzésre folytattuk a visszautat Úrkút felé. A mangániszap tározók közti gáton átjutva még egy kis ásványgyűjtésre is adódott alkalom, szép kvarcos-kalcedonos tarka tűzköveket találtunk.

Nem volt egy hatalmas túra, de az ünnepi tespedés után hihetetlenül jól esett.