monstone-blog

Most éppen február van, odakint már hetek óta mínusz 10 alatt a hőmérséklet, ami eszünkbe juttatta a nyár végi kalandunkat. Időnk most van, így egy kissé késve, de megosztjuk.

A nyár elején jókat szörnyülködtünk, hogy egyes fanatikus gyűjtők képesek voltak 32 fokos melegben Rudabányára menni, ahonnan kiadós hőgutával, és cafatokban leváló bőrrel tértek haza. Mi alapból utáljuk a meleget, így a szabadságunkat augusztus 20. utánra időzítettük, akkor biztos már hűl egy kicsit. Augusztus 10. körül megnéztük az előrejelzést, 28 fokot jósoltak, ami kicsit soknak tűnt, de kibírjuk..

Szállást foglaltunk, megkértük a bányákba az engedélyeket, aztán egyre nagyobb aggodalommal néztük az időjárás előrejelzéseket. A piszok időjósok minden nap tekertek egy kicsit felfelé a termosztáton, így az indulás előtti napon láttuk, hogy az út nagy részét a kellemesnek egyáltalán nem nevezhető 37 fokos melegben fogjuk eltölteni. Nem volt visszaút.

Első nap a szobi Csák-hegyre volt engedélyünk, igyekeztünk minél korábban érkezni. Eleinte egész kellemes volt, de ahogy az árnyék eltűnt a falak tövéből, kezdtünk erősen izzadni. Ráadásul a felső szinten mostanában nem dolgoztak, csak a régi tömböket vésegettük néhány zafír reményében.

Délben aztán eljött az igazság pillanata, eltűnt minden árnyék, ráadásul lementünk az alsó szintre, ahol a friss lövés volt. A friss anyag nem volt különleges, de szép darabok akadtak: borsárga kabaziton félgömbös, és cseppköves kalcitokat találtunk, és nagy vasopál darabok hevertek szanaszéjjel.

A levegő állt, a sötét andezit pokoli hőséget sugárzott, úgyhogy kettőkor menekülőre vettük a dolgot. A bányából kiérve a kocsi külső hőmérője 28 fokot mutatott. El sem tudtuk képzelni, mi lesz másnap 32 fokban.