monstone-blog

23.-án hosszabb ásványgyűjtésre indultunk Pest környékére, de előtte bemelegítésként tettünk egy túrát a Visegrádi-hegységben. Mivel hűvös, esős időt jósoltak, gondoltuk, megpróbálkozunk a Rám-szakadékkal, hátha sokakat otthon tart az időjárás, mi pedig nyugodtan fotózhatunk. Dömösön már gyanús volt, hogy alig találtunk parkolóhelyet, csak a rév utáni nagy placcon tudtuk letenni a kocsit. Azután a turistaúton végképp kiderült, hogy rajtunk kívül még igen sokan gondolták, hogy ennél jobb időpontot nem is találhatnának kirándulásra. Az erdőben még sosem látott tömeg el is vette a kedvünket az egésztől, nem azért jöttünk, hogy a sziklák helyett az előttünk járók fenekét bámuljuk, patakcsobogás helyett pedig hallgassuk az ilyen tömeg mellett már elkerülhetetlen ordítozást. Így módosítottuk a tervet, és a sárga jelzésen megkerültük az egész hóbelevancot, majd valamikor újra próbálkozunk, lehetőleg munkanapon, hajnalban, extrém időjárás mellett. Most már nem is csodálkozunk, hogy a felhívás szerint munkaszüneti napokon egyirányúsították a Rám-szakadék forgalmát.
Szóval inkább megcéloztuk a Vadálló-köveket, és mivel turistaúton túl hosszú (vagy túl rövid) lett volna, alternatív útvonalat kerestünk. A sárga jelzés nekifutott egy aszfaltútnak, ezen folytattuk az utat a Rám-völgyig, ahol is a turistatérkép földutat jelzett lefelé. Darabokban ez valóban létezett, de a legtöbb helyen teljesen benőtte a növényzet (pontosabban dzsumbuj), de azért valahogyan csak átevickéltünk. A térkép szerint a földút végül találkozik a piros jelzéssel, ez így is történt, csak azt az apróságot nem jelezte, hogy emeletnyi szintkülönbséggel. Néhány száz méter után azért le tudtunk menni, innen már könnyen megtaláltuk a Vadálló-kövek völgyének bejáratát. Ösvény ugyan itt sem vezetett, de egészen könnyen járható volt a völgy, és nem utolsó sorban gyönyörű is.
Felfelé haladva egyre több és nagyobb kővel találkoztunk, és az út is egyre meredekebbé vált. A völgy végén már tényleg hatalmas sziklatömbök hevertek, látszott rajtuk, hogy valaha ők is “állták a vadat”. Az utolsó métereket már majdnem négykézláb tettük meg, de végre valahára felértünk a gerincre. Legnagyobb meglepetésünkre itt egy lélekkel sem találkoztunk, így nyugodtan gyönyörködhettünk a fantasztikus kilátásban és a kipreparált sziklákban.
Az éles hegygerinc egy valamikori heves, robbanásos vulkán megmaradt kalderájának pereme. A sziklák alsó részén jól látható a robbanások által kiszórt durva törmelék, ezeket a későbbi lávaömlésből származó andezittömbök védték meg helyenként a teljes lepusztulástól.
Lefelé menet azért meglett a magyarázata, miért voltunk egyedül, nagyon hosszan és nagyon meredeken kellett leereszkednünk a völgyig. Mire leértünk, majdnem teljesen be is sötétedett, hiába, közeledik a tél.

A nagy gombavadászatok közé azért csak beiktattunk egy laza kirándulást. A cél ezúttal Kőszeg közvetlen környéke volt, mivel eddig csak a hegység déli részét jártuk be. A kocsit a Kincs parkolónál tettük le, és igazán szép, napos őszi időben indultunk el a 2,5 km távolságra jelzett Hét vezér forrás felé. Az út eleje nem volt túl szép, egy aszfaltúton caplattunk, amíg el nem értük végre a kék túra útvonalát, ami hamarosan már mutatósabb erdőben vezetett tovább, a forrásnál pedig már gyönyörű bükkös fogadott. A helyet nem olyan régóta lehet szabadon megközelíteni, az egykori határsávra azonban ma már csak a közeli határőrlaktanya omladozó épülete emlékeztet.
Szerettünk volna még továbbsétálni az úton egy közeli kőfejtőig, de fakitermelés miatt le volt zárva a tovább vezető út, így a kék jelzést tovább követve felmásztunk inkább a Óház-kilátó felé. A kb. 170 m-es szintkülönbség leküzdése után gyorsan elértük a kicsi, palasziklákra emelt várat. A Felsővár ( Óvár) Kőszeg első, már a tatárjárás előtt létező vára. A 90-es években feltárt lakótorony romjaira az önkormányzat egy kilátót építtetett, az újonnan emelt falakban a környékre jellemző mész- és zöldpala változatokat lehet látni. Az ötlet igen szerencsés volt, mivel a kilátás tényleg fantasztikus. Most is lehetett látni az Alpok közeli nyúlványait, a Soproni-hegységet, el is határoztuk, hogy ide még visszatérünk teljesen tiszta időben fotózni.
( Azután hazamentünk még egy gyors gombászásra)

Október első fele mindig a szárítandó gomba begyűjtésével telik, így most is nagy optimistán ledaráltuk a tavalyról maradt szárított vargányát, előkészítettük az üvegeket és a szárító rácsokat, már csak a gombák hiányoztak. Aztán az első hétvégén villámcsapásként ért, hogy hiába jártuk végig kedvenc helyeinket, egy marék rókagombán, 3 kicsi vargányán és néhány pereszkén kívül semmit sem találtunk. Az eredmény lefotózásához is a lehető legkisebb kosárkát kellett igénybe venni, így aztán bánatunkban meg is ettük az egészet.
A következő hét már gombaérlelőbbnek ígérkezett, reggeli ködöket és 20-22°C-os hőmérsékletet jósoltak, így el sem tudtuk képzelni, hogy vargánya nélkül térünk haza. A valóság kissé bonyolultabbra sikerült, a köd azért mégsem ért el mindenhova, az egyik fő gyűjtőhelyünk előtt kb. 100m-rel meg is állt, így ott csontszáraz maradt minden, esély sem volt zsákmányra. A sok-sok kilométer gyaloglásnak azért mégiscsak meglett az eredménye, ha a kánaánt nem is találtuk meg, de annyi vargányát csak sikerült összegyűjteni, hogy érdemes legyen szárítani, így újra átható gombaszagban úszik a lakás. A gond csak annyi, hogy a saját szükségletünkön kívül a rokonság felvevőképessége is egyre nagyobb, a gombaszezonból pedig már nem sok idő van hátra. Ráadásul még a trombitagombákról is lecsúsztunk, mindössze egy tégelynyi por figyel a polcról.
Na, de majd a jövő héten…

A hétvégén ideális őszi időben teszteltük le a gánti bányamúzeumot és földtani bemutatóhelyet, hogy mennyire szórakoztató különböző korosztályok számára. A résztvevők: 5 gyerek ( 5-8 éves), 6 felnőtt, 2 nyugdíjas és 1 kutya.
Nos, a bányagödör melletti múzeum nem igazán kisgyereknek való. Sajnos az egyébként gyerekméretű kisvonatra nem szabad felmászni, a kocsikba nem lehet beszállni. A bemutatóvágatban pedig csak tablók (poszterek) vannak, ezekkel nem lehet felkelteni a kiskorúak figyelmét.
A nagy, piros gödör viszont annál inkább bejött. Túljutva a bevezető meredek részen szabadjára lehetett engedni mindenkit. A bányagödör alján,a hatalmas lapos térségen a gyerekek kiélhették mozgásigényüket, rohangálhattak, csúszhattak-mászhattak a bauxit rézsükön. Miután kirohangálták magukat, a feljebb eső lejtőtörmeléken gyönyörű csigaházakat keresgéltünk ( és találtunk is).
Közben a többi korosztály kiélvezhette a gyönyörű őszi színeket a bányában. A vörös és vajszínű bányafalak övezte katlanban a fák zöld, aranysárga és vörös lombozata, kombinálva az ég kékjével egészen fantasztikus látvány, és elfeledteti azt a tényt, hogy ez egy tájseb, amit jó érzékkel meghagytak bemutatónak, nem tömték be, vagy nem csináltak belőle szeméttelepet.
A végére úgy tűnt, a gyerekek megfelelően elfáradtak, és ennek a szülők örültek is rendesen. Estére azonban kiderült, hogy még egy óra kellett volna az igazi sikerhez, a gyerekek ekkorra magukhoz tértek és már mentek is volna vissza.
U.i. Azért az időjárásra nem árt figyelni a látogatás előtt, nagy melegben a katlan szinte forr, esős időszak után pedig ronda, vörös sárdagasztás következik.

Itt Sopronban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az Alpok három legkeletibb, 2000 m körüli csúcsa nagyon gyorsan elérhető. Nincs is jobb, mint a legnagyobb kánikula elől átmenekülni a hegyekbe, és hűsölni egyet a nagyobb magasságokban.
Bár idén nyáron nem jött össze a szokásos kiruccanásunk, mégsem hagyhatom ki legalább egy túra leírását. Az ilyen túrabeszámolók leginkább jelentős szintkülönbségekről, sziklamászásról szólnak, én most inkább kivételt teszek, és egy olyan utat ajánlok, ami síkvidékhez szokott lábaknak sem okoz gondot. A Schneeberg legvadabb, K-ÉK-i oldalán ( ez látszik tiszta időben Sopronból) 1250-1400 m-es szinten vezet egy turistaút, a nördl. Grafensteig, ahol a legkülönbözőbb alpesi tájakkal találkozhatunk. Ez a magasság még a fenyvesek szintje, igazi romantikus erdővel, mohos sziklatömbökkel, göcsörtös gyökerekkel, gyönyörű virágokkal. A fenyőerdőt azonban gyakran hatalmas kőfolyások szakítják meg, itt látható igazán, ahogy hegy folyamatosan pusztul. A kőtörmeléken keresztül is jól kitaposott ösvény vezet, közben pedig káprázatos a kilátás felfelé és lefelé is. Itt persze már a növényzet is más, törpefenyők kapaszkodnak a kőomlás szélén, mellettük az elmaradhatatlan rengeteg magashegyi virággal.
A túrát célszerű Losenheimből indítani, a falu végéről még egy libegő is visz fel az Edelweiß-Hüttéig, akinek a felvezető 400 m mászás is sok, nyugodtan vegye igénybe. Innen már csak a legelő teheneken kell átvágni, és indul a nördlicher Grafensteig. Turistatérkép a helyszínen is beszerezhető, de hozzá lehet jutni Mo.-on is.

Elég sokszor jártuk a Balatonfelvidéket, de a keleti oldal mindig kimaradt. Amikor végre rászántuk magunkat, alapos felkészülés vette kezdetét, hogy minél több helyszínt járhassunk be egyszerre. Böngésztük a térképeket, a netet és a könyveket, és megakadt a szemünk egy furcsaságon: van egy geológiai tanösvény, ahová nem vezet turistaút, csak úgy van az erdő közepén. Valamikor kőbánya volt, aztán törmeléklerakó, majd a rekultiváció részeként tanösvényt hoztak létre benne.

A Száka-hegy Balatonfüred és Balatonszőlős között fekszik, a térkép szerint mindkét irányból megközelíthető. A “Balaton” fedőnevű turistatérkép egy párszor már megviccelt bennünket, most sem volt másképp. Balatonfüred végén megállva a várt egyenesen odavezető út helyett kiskertek és nyaralók kusza dzsungelét találtuk. Továbbmentünk inkább Balatonszőlős felé, és végül a “Törmeléklerakás megszűnt” tábla vezetett nyomra bennünket. Húszperces séta után benn voltunk a bányában. A rekultiváció mindössze annyiban merült ki, hogy a törmeléket elegyengették,  de földdel már nem terítették le.

Maga a tanösvény a bányafal mellett vezet, kellemes füves, bokros részen. A táblák leírnak mindent, ami kell, és nincsenek megrongálva. A kőfejtő az ún. Füredi-mészkő formációt mutatja be, ami kb. 230 millió éve, a triász korban képződött. Jól kivehetőek a szép vastagpados mészkőrétegek, bennük a későbbi tektonikai erők okozta hullámok, térdráncok. Az egyes rétegek között mutatós vörösbarna-sötétszürke tűzkőrétegek képződtek.

A tanösvénynek gyorsan a végére értünk, és meglepetésre a füredi oldalon kerítést, és bezárt vasajtót találtunk. Azóta is azon gondolkodunk, miért is hozták létre ezt a tanösvényt, aminek se eleje, se vége…

A visszafelé vezető úton azért még találtunk egy szép darab követ, aminek a felszínén szépen preparálódott brachiopodák voltak.