monstone-blog

A márciusi hosszú hétvége második napján csak egy Úrkút környéki kószálást terveztünk, tekintettel az erős szélre, meg a náthára. Természetesen a mangánbányák meddőhányóit kívántuk felkeresni, mivel a gyűjteményünk innen elég hiányos. A Köves-táblán kezdtünk, pontosabban a Köves-tábla és a mangánbánya közötti névtelen gerincen. A faluból felbaktattunk az iszaptározó gátjáig, ott jobbra fordulva, máris régi meddőhányók nyomait találtuk, amiket már benőtt a fű. Lejjebb, a bánya irányában azonban kőkupacokat láttunk, úgyhogy lefelé indultunk. A kupacok többsége bontási törmeléknek bizonyult, de találtunk meddőkupacokat is, amiket átnéztünk, de különösebb dolgokat nem találtunk. Még lejjebb viszont igazi friss bányászati anyag várt ránk. Javarészt vörös jura mészkő, de akadt benne néhány érces darab is.

Szép piroluzitot és manganitot találtunk, és egy kis rodokrozitot is, úgyhogy igencsak elégedettek voltunk a szerencsénkkel. El is döntöttük, hogy a többi környékbeli meddőhányóhoz nem is megyünk el, mert ott már csak a maradék maradékát kapirgálhatnánk. Rövid tanakodás után megegyeztünk, a kistárkánypusztai volt bauxitkülfejtésre megyünk, ahol 4 éve voltunk utoljára.

A bánya hatalmas meddőhegyét Nyírespuszta felől közelítettük meg, és amikor kiszálltunk a kocsiból, úgy gondoltuk hogy nem leszünk sokáig, mert keményen fújt a szél, és kezdett beborulni az ég. Ásványokat kerestünk, de végül egy jóízű dögözéssé fajult a dolog. (Gyengébbek kedvéért: dögözésnek az ősmaradványok gyűjtését nevezik az ásványosok) Régebben is találtunk szép dögöket de nem igazán foglalkoztunk velük. Most azonban folyamatosan akadtak kezünkbe olyan darabok, amiket még eddig soha nem találtunk. Csigáink eddig is voltak innen, de most korallok és kagylók kerültek elénk, szép, teljes példányok, felületükön ásványokkal. A befogadó kőzet különlegessége, hogy egyenletes szövetű, és a bennük kalcittá alakult  maradványok jól elválnak tőle, így gyakorlatilag mindig szerencsésen törnek, bátran lehet kalapálni.

Jól elvoltunk, pedig a több hektáros meddőhányónak csak egy 10x 30 méteres szakaszán matattunk. Még ott is hagytunk bőven, mivel ez nekünk csak melléktermék.

Nagyon rossz időnek kell lennie, hogy lemondjunk a most már hagyományosnak mondható január 1.-i túránkról, és most a ködtől eltekintve egész kedvező volt az időjárás.

Pár nappal előtte már eldöntöttük, hogy a Kab-hegyre megyünk, de csak elsején reggel véglegesítettük a pontos útvonalat. Sűrű ködben indultunk Sopronból, és ragyogó napsütésben érkeztünk Úrkútra. Útközben időnként egészen szürreális élményben volt részünk, a ragyogó napsütésben a kék ég háttere előtt a zúzmarás fák a cseresznyevirágzást idézték fel.

Úrkútról indultunk a Kab-hegy csúcsa felé, és egy konkrét célunk volt csak, hogy megnézzük, mit művelt a legutóbbi szélrekord (172 km/óra) a hegyen. Felfelé menet közelről is megcsodáltuk a zúzmara gyönyörű jégkristályait, és fotózni is próbáltunk. A csúcs aljánál aztán beértünk abba az erdőrészbe, amit valószínűleg még a tavaszi 167 km/órás szél rongált meg. Furcsa és szomorú látvány volt, ahogy a megdőlt, és 2 méter magasan elvágott fák csonkjai meredeztek az ég felé.

A feltámadó déli szél sajnos elkezdte felhozni a hegyre a ködöt, jobbnak láttuk visszafordulni, de hirtelen elhatározásból a Macska-lik barlang felé vettük az irányt. Nem bántuk meg a kitérőt, a víznyelőbarlang gyönyörű megfagyott vízeséssel várt bennünket.

A turistatérkép innentől használhatatlannak bizonyult, inkább csak érzésre folytattuk a visszautat Úrkút felé. A mangániszap tározók közti gáton átjutva még egy kis ásványgyűjtésre is adódott alkalom, szép kvarcos-kalcedonos tarka tűzköveket találtunk.

Nem volt egy hatalmas túra, de az ünnepi tespedés után hihetetlenül jól esett.