monstone-blog

23.-án hosszabb ásványgyűjtésre indultunk Pest környékére, de előtte bemelegítésként tettünk egy túrát a Visegrádi-hegységben. Mivel hűvös, esős időt jósoltak, gondoltuk, megpróbálkozunk a Rám-szakadékkal, hátha sokakat otthon tart az időjárás, mi pedig nyugodtan fotózhatunk. Dömösön már gyanús volt, hogy alig találtunk parkolóhelyet, csak a rév utáni nagy placcon tudtuk letenni a kocsit. Azután a turistaúton végképp kiderült, hogy rajtunk kívül még igen sokan gondolták, hogy ennél jobb időpontot nem is találhatnának kirándulásra. Az erdőben még sosem látott tömeg el is vette a kedvünket az egésztől, nem azért jöttünk, hogy a sziklák helyett az előttünk járók fenekét bámuljuk, patakcsobogás helyett pedig hallgassuk az ilyen tömeg mellett már elkerülhetetlen ordítozást. Így módosítottuk a tervet, és a sárga jelzésen megkerültük az egész hóbelevancot, majd valamikor újra próbálkozunk, lehetőleg munkanapon, hajnalban, extrém időjárás mellett. Most már nem is csodálkozunk, hogy a felhívás szerint munkaszüneti napokon egyirányúsították a Rám-szakadék forgalmát.
Szóval inkább megcéloztuk a Vadálló-köveket, és mivel turistaúton túl hosszú (vagy túl rövid) lett volna, alternatív útvonalat kerestünk. A sárga jelzés nekifutott egy aszfaltútnak, ezen folytattuk az utat a Rám-völgyig, ahol is a turistatérkép földutat jelzett lefelé. Darabokban ez valóban létezett, de a legtöbb helyen teljesen benőtte a növényzet (pontosabban dzsumbuj), de azért valahogyan csak átevickéltünk. A térkép szerint a földút végül találkozik a piros jelzéssel, ez így is történt, csak azt az apróságot nem jelezte, hogy emeletnyi szintkülönbséggel. Néhány száz méter után azért le tudtunk menni, innen már könnyen megtaláltuk a Vadálló-kövek völgyének bejáratát. Ösvény ugyan itt sem vezetett, de egészen könnyen járható volt a völgy, és nem utolsó sorban gyönyörű is.
Felfelé haladva egyre több és nagyobb kővel találkoztunk, és az út is egyre meredekebbé vált. A völgy végén már tényleg hatalmas sziklatömbök hevertek, látszott rajtuk, hogy valaha ők is “állták a vadat”. Az utolsó métereket már majdnem négykézláb tettük meg, de végre valahára felértünk a gerincre. Legnagyobb meglepetésünkre itt egy lélekkel sem találkoztunk, így nyugodtan gyönyörködhettünk a fantasztikus kilátásban és a kipreparált sziklákban.
Az éles hegygerinc egy valamikori heves, robbanásos vulkán megmaradt kalderájának pereme. A sziklák alsó részén jól látható a robbanások által kiszórt durva törmelék, ezeket a későbbi lávaömlésből származó andezittömbök védték meg helyenként a teljes lepusztulástól.
Lefelé menet azért meglett a magyarázata, miért voltunk egyedül, nagyon hosszan és nagyon meredeken kellett leereszkednünk a völgyig. Mire leértünk, majdnem teljesen be is sötétedett, hiába, közeledik a tél.