logo

MONSTONE.hu

saxa loquuntur - a kövek beszélnek

Geotúrák a Soproni-hegységben

Miután hobbinkká vált az ásványgyűjtés és a geológia, bejártuk az ország nagy részét, felkutatva a földtani értékeket. Legjobban mégis szűkebb környezetünket, a Soproni-hegységet ismerjük, a hosszú évek során hegyeit-völgyei már keresztül-kasul bejártuk. A szakirodalomban való elmélyülés és a saját felderítő utak arra vezettek, hogy már nem csak a turistautak melletti előfordulásokat és a földtani alapszelvényeket ismerjük, hanem rejtettebb értékeket is felfedeztünk. Az így szerzett tapasztalatokat szeretnénk most közvetlenül is megosztani másokkal.

2014-ben vezettem először geotúrát a Fertő-Hanság Nemzeti Park részére, és innentől évi két alkalommal kerül megrendezésre a túra a NP szervezésében (részletek a Nemzeti Park honlapján). Emellett meghirdetett időpontokban, illetve megkeresésre, előre megbeszélt időpontban vállalom kirándulások vezetését családok, baráti társaságok stb. részére. A geotúrák során szó lesz a hegység néhány száz millió évre visszanyúló földtani múltjáról, a mai formavilág kialakulásáról, és megismerkedhetnek a jellegzetes kőzetekkel és ásványokkal. A földtani ismeretek mellett kiderül az is, hogyan kapcsolódnak a kövek az élő természethez, illetve az emberhez.

Várom mindazok jelentkezését, akik kíváncsiak arra, hogyan láthatunk bele a múltba a kövek segítségével!

Jelentkezés:
Nagy Mónika, Telefon: 70-218-7390
E-mail: monstone@monstone.hu

Javasolt felszerelés: túrabakancs, időjárásnak megfelelő ruházat, hosszú nadrág a kullancsok és a szeder ellen, kullancsriasztó

Túraútvonalak:

Tolvaj-árok, Ultra: A túra során a hegység jellegzetes ősi kőzeteit járjuk sorra. Szó lesz a gneiszek, palák és a leukofillit kialakulásáról és arról, hogyan kerültek a mai helyükre. Ásványokkal is találkozunk, a Kis-Ultrán megnézzük a gránátokat, és a visszaúton megismerkedünk a turmalinnal. A völgyben végigjárjuk az erdészet Természetismereti Tanösvényét is, ennek kapcsán szó lesz arról, mi köti össze az élő és az élettelen természetet.
Útvonal: találkozó a Brennbergi-völgyben az Ifjúsági Tábor előtt — Tolvaj-árok — Kis-Ultra — leereszkedés a zöld sáv jelzés mentén— Ifjúsági Tábor
Távolság: kb. 3,5 km Szintemelkedés: 150 m Időtartam: 3 óra
Ár: 1000 Ft/felnőtt, 500 Ft/gyerek (6 év felett, alatta ingyenes), 10 fő felett 20 % kedvezmény
Megközelítés: kocsival: parkolni a Brennbergre vezető út mellett, az Ifjúsági Tábor előtt lehet, busszal: Sopronból a 3-as busszal, megálló az Ifjúsági Tábor előtt. A busz óránként jár.


Bánfalvi leukofillit feltárás - Glóriett: A túra fő célpontja a leukofillit feltárás és a Vas-hegyi Glóriett kis kőfejtője, ahol a pala és a gneisz találkozása látható. De a kirándulás nem csak a kövek történetéről szól, hanem két nagyon szép kilátópontot is érintünk, kilátással a Bécsi erdő irányába, ahonnan szép időben a Schneeberg is látható. Ezen kívül átsétálunk a hangulatos Hősi temetőn is.
Útvonal: találkozó a Bánfalvi leukofillit feltárásnál — Bánfalvi-gneisz-kőfejtő — Hősi Temető — Glóriett — visszafelé a zöld sáv jelzésen a kőfejtő felett — cserkészkápolna — leukofillit feltárás
Távolság: kb. 3 km Szintemelkedés: 120 m Időtartam: 2-2,5 óra
Ár: 850 Ft/felnőtt, 400 Ft/gyerek (6 év felett, alatta ingyenes), 10 fő felett 20 % kedvezmény
Megközelítés: kocsival Bánfalván a Szikla utcában lehet parkolni a kőfejtő környékén. Busszal: 10-es busz. Ady E. utca 134. megálló.


Brennbergbánya - Magas-bérc - Szent István akna: A túra során a Soproni-hegység utolsó 20 millió évének történetéről lesz szó. Megtudjuk, hová tűnnek el az ősi, kristályos kőzetek a hegység nyugati részén, hogyan került ide a környező hegyeket felépítő folyami hordalék, és hogyan keletkezett a szén, aminek Brennberg a létét köszönheti.
Útvonal: találkozó Brennbergbányán a templom mellett — Ilona-akna (Helenen-schacht) — Magas-bérci kilátó — Szent-István akna — Új-Hermes — Brennbergbánya
Távolság: kb. 8,5 km Szintemelkedés: 200 m Időtartam: 3-3,5 óra
Ár: 1000 Ft/felnőtt, 500 Ft/gyerek (6 év felett, alatta ingyenes), 10 fő felett 20 % kedvezmény
Megközelítés: kocsival: parkolni Brennbergbányán a templom mellett, Busszal: 3-as busz végállomása a brennbergi templom
Extra: mivel átsétálunk osztrák területre is, igazolvány/útlevél szükséges