MONSTONE.hu
A Soproni-hegység és környéke
A Soproni-hegységben és környékén két, időben egymástól nagyon távoli korszak hagyta ott nyomát. A hegység fő tömegét adó ősi, erősen átalakult kőzetek, a csillámpala és a gneisz, az Alpoknak a határon éppenhogy csak átnyúló vonulatai, közvetlen rokonságban az Alpok kristályos aljzatával vannak. A vonulat utolsó kibukkanása kelet felé a Harkai-kúp - Kópháza - Balf - Fertőrákos vonalban van, aztán nagyon hirtelen tűnik el nagy mélységbe a Kisalföld irányába. Ezek a kőzetek nem itt keletkeztek, hanem innen néhány száz km-re DNY-ra, valahol Afrika partjainak közelében. Mostani helyükre az Alpok felgyűrődésekor jutottak, ekkor „csúsztak” ide és emelkedtek ki. Ez a folyamat a miocén kor elején fejeződött be, és nagyon hosszú idő után ekkor jelenik meg rajta az első fiatalabb üledék is, a brennbergi szén, illetve a hegység nyugati részét borító vastag kavicstakaró. A hegységképződési folyamatok következménye volt, hogy néhány közeli terület, eltérő időpontban és mértékben megsüllyedt (pl. Bécsi-medence, Kisalföld, de néhány kisebb medence is). Még a miocén korban tenger öntötte el ezeket a mélyebb területeket, ami látványos képződményeket is hagyott maga után - ilyenek a tenger gazdag élővilágáról árulkodó fertőrákosi lajtamészkő, vagy a határmenti, homokkőbe vájódott barlangok. A miocén elején még alacsony dombvidék a pleisztocén elején tovább emelkedett, mai arculata, magassága, völgyhálózata már az ezt követő lepusztulások eredménye.
A Soproni-hegységben nem találkozunk ugyan látványos sziklaképződményekkel, de történetük ősi és érdekes - séta közben érdemes belegondolni az évmilliókba, hogy térben és időben milyen nagy léptékű dolgok történtek, míg a hegyek, völgyek elnyerték mai formájukat. Az ismerkedéshez az egyik legjobb célpont a brennbergi völgyből nyíló Tolvaj-árok és az Ultra hegy. Itt, a hegység közepén, nem csak a fő kőzetekkel, a csillámpalával és gneisszel találkozhatunk, hanem egy feltárásban előbukkan a hegység különlegessége is, a hófehér leukofillit. A völgy egy törésvonal mentén alakult ki, a kis patak gneiszbe vágta a medrét, amit néhány kisebb feltárásban lehet látni az út mentén. E fölött kb. 5-10 m magasságtól következnek a gneisznél idősebb palarétegek, és az Ultrára felsétálva nagyrészt már csak palával találkozunk. Általában a fiatalabb rétegek szoktak felül lenni, itt ez most fordítva van, de a kövek keletkezési körülményei megmagyarázzák ezt a fordított helyzetet.
A palák egy, valamikor az ópaleozoikum idején lerakódott, agyagos, iszapos, néhol homokkal tarkított üledékből alakultak át többszörös metamorfózis hatására csillámpalává. Már biztosan érte őket a variszkuszi hegységképződés átalakító hatása (esetleg a kaledóniai is), amikor a karbon időszak közepén forró magma érte el, ami még a mélységben gránitként szilárdult meg. A további történetük már közös, a későbbi metamorf hatások együtt érték őket, és ennek során alakult át a gránit gneisszé.
A kréta időszak végén, az Afrikai és Európai kontinens közeledésével indult az alpi hegységképződés, ennek a kb. 40 millió éves folyamatnak a végeredményeként emelkedett ki és került mai helyére a hegység. Az emelkedéssel csökkent a köveket érő nyomás és hőmérséklet, így egy fordított átalakulás következett be, az utunkba akadó köveken elsősorban ennek az eredményét láthatjuk. Ennek a terméke például az Ultrán nagy számban előforduló gránát nevű ásvány - amiket szabad szemmel is könnyű felismerni, ha vörösbarna pöttyöket keresünk a köveken. A kövek csillogását adó muszkovit csillámok szintén a metamorfózis termékei, ezeket megtaláljuk a palákban és a gneiszekben egyaránt.
A völgy további érdekessége még a leukofillit, fehér, könnyen morzsolódó rétegeit közvetlenül egy gneisz kibukkanás fölött láthatjuk egy feltárásban. A gneisz és a palák határvonalán alakult ki, amikor a nagy kőzettömegek elcsúsztak egymáson. Jellegzetes színét egy, a folyamat során kialakult ásványnak, a leuchtenbergitnek köszönheti.
A Tolvaj-árkot busszal és kocsival is meg lehet közelíteni, a völgy a brennbergi völgyben, az Ifjúsági Táborral szemben indul, itt parkolásra is van lehetőség. A völgyben bónuszként az erdészet Természetismereti Tanösvényét is megtekinthetjük, ami elsősorban a hegység növény- és állatvilágát mutatja be. Kapcsolódik is témánkhoz, hiszen a gneiszek és palák mállásával alakul ki az a savanyú erdőtalaj, ami a helyi, jellegzetes növényvilágnak az alapja.
Sopron köveit ezen kívül néhány feltárásban, volt kőfejtőben lehet megnézni, de nagy területen szétszórva, ezek közül is érdemes felkeresni néhányat (bár a legtöbb mára erősen benőtt). A legérdekesebb a Vas-hegyi Glóriett. A kilátó alatti kis kőfejtőben a palában gneisz csíkokat láthatunk, itt nem csúszott el egymáson a két különböző kőzettömeg, így eredeti formájában őrződött meg a gránit benyomulás. Eléréséhez a Kőfejtő út elején érdemes parkolni, innen rövid sétával elérhető a kilátó egy táblával is jelzett ösvényen.
Gneiszekkel inkább a városhoz közeli részeken találkozunk, de a legtöbb feltárás el van kerítve, így nem látogatható. A legkönnyebben a Deákkúti feltárást lehet elérni, ami a Károly-kilátóhoz vezető út legelején van, de meg lehet tekinteni a Harkai-kúp védett feltárását is. A Harkai-kúp megközelíthető a falu felől ösvényeken, vagy még a falu előtt, a szőlők közt bevezető földúton.
A leukofillit legismertebb feltárása Bánfalván található a Nándor-magaslat tövében. Kocsival, busszal és gyalog is könnyen megközelíthető, mivel közvetlenül az Ady E. út mellett fekszik.
A hegység kristályos kőzeteinek legnyugatibb nyúlványa Óbrennbergen található, a Kőbérc keleti oldalán két kis kőfejtő mutatja be azokat a kőzeteket, amelyek a legjobban megőrizték a korábbi metamorfózisok nyomait. Olyan ásványok találhatók benne, amelyek arra utalnak, hogy ezek a kövek megjárták a földköpeny nagy mélységeit, és közel kerültek a megolvadás határához. Sajnos ezek olyan picik, hogy szabad szemmel nem láthatóak (nagyítóval sem), egyetlen kivétel a biotit csillám, amelynek fekete lemezkéi tömegesen megtalálhatóak.
Persze soproni kirándulásaink nem csak a kövekről szólnak, mind a négy évszakban meg lehet találni a hegyek, völgyek, erdők szépségeit. Néhány kedvenc útvonal (a Tolvaj-árkon kívül):
Mindenkinek, aki idelátogat, érdemes egyszer végigjárni a Ciklámen utat. Meg lehet tenni a teljes, kb. 8 km-s távot a Lővér szállótól a Várhelyig, de aki kevesebbre vállalkozik, becsatlakozhat a Károly-kilátó parkolójánál vagy a Hétbükkfánál is - az út végig nagyon szép erdőben vezet, ahol a ciklámenen kívül a hegység egyéb jellegzetes növényeit is láthatjuk (pl. áfonyát), nedves időben pedig rengeteg a szalamandra. A Várhelyhez közeledve már feltűnnek az erdőben a kora vaskori halomsírok, a Bella-emlékműnél pedig egy régészeti bemutatóvá alakított sírt láthatunk. A halomsírok népének sáncvárán belül áll a néhány perces sétával elérhető kilátó.
Nagy kedvenc a Muck romos határőr épületei és a harkai Istenszéke közötti hegygerinceken vezető, határmenti út (piros jelzés). Egyik oldalon nagyon szép tölgyesek láthatók (néha gesztenyés), a másik oldalon pedig a nyírekkel beültetett volt határsáv. Különösen ősszel kellemes a két különböző jellegű erdő, gombákkal, virágokkal, szederrel. A kövek sem maradnak ki, ugyan ez csak az útszéli törmelékben látható, de a turistaút többször áthalad a pala-gneisz határon, még leukofillit is előfordul.
Brennbergbánya településfejlődése is kirajzolja a szénrétegek egyre mélyebbre zökkenését - a kolónia első házai azon a részen épültek, ahol külfejtéssel vagy kisebb aknákkal is elérhették a rétegeket, a későbbi telepek viszont már a mélyebb aknák körül alakultak ki (Borbála-telep, Hermesz stb.). A szénbányászat történetéről bővebben lehet olvasni a Soproni Szemle 1940. 4-5. számában: Vajk Artúr: A brennbergi szénbányászat és a bécsi hajózható csatorna (le kell görgetni a 12. oldalig). Szintén a Soproni Szemle egyik cikkében (1992. 3.sz. 52.oldal) olvastam utalást arra, hogy már 200 évvel a bányászat kezdete előtt tudomása volt a városnak az "égő", "füstölgő" hegyekről - amik aztán Brennberg nevét adták.
Miután '53-ban bezárt az utolsó akna, rekultiválták a területet, eltűntek a gépek és az ipari épületek, de még így is lépten-nyomon találkozunk a 200 éven át tartó bányászat emlékeivel. A faluba érve rögtön megláthatjuk az érdekes párosítást, a "kocsmatemplomot", előtte csillékkel, információs táblával. Az 1930-ban, Füredi Oszkár által tervezett templomnak még a belseje is a bányavágatok ácsolatára emlékeztet. Óbrennberg felé haladva jutunk el a kis Bányászati Múzeumhoz, amit a Rudolf-akna gépházában rendeztek be. A múzeum körüli területen volt a legelső bányatelek, ahol a történet kezdődött. Érdemes egy pillantást vetni a bányászlakásokra is, a legszebbeket Óhermeszen látni, a védett házsorokat szintén Füredi Oszkár tervezte.
Brennberg szép kirándulások kiindulópontja is. A templomtól a piros + jelzést követve jutunk ki a határmenti útra, innen a piros jelzés vezet a Magas-bérc irányába. Útközben érdemes átugrani az osztrák oldalra, és megnézni az egyetlen megmaradt akna, az Ilona-akna (Helenenschacht) épületét. Innen már csak 1 km a Magas-bérci kilátó, ahonnan szép időben a Semmeringre láthatunk. Továbbsétálva kb 250 m-re egy aszfaltútra érünk, innen még 400 m a bejárat a Szent-István akna emlékművéhez. Ha a kopjafa után besétálunk az erdőbe, akkor balról az akna mára már beerdősült meddőhányóját láthatjuk, jobbra pedig egy (zárt) táróbejáratot. További érdekességet jelentenek a táró környékén látható nagy méretű metamorf kőzettömbök. Nem helyi eredetűek (többségük a Rozália-hegységből való), de nem is a miocén kori folyam szállította ide, mint a többi kavicsot - ezek ugyanis nincsenek lekerekítve. A legvalószínűbb elmélet szerint iszapárral kerülhettek a mostani helyükre - ez többször ismétlődő esemény lehetett, hiszen nagy, kb. 40-50 km2-es területen találkozhatunk az akár 2 m-es nagyságot elérő tömbökkel.
Sopron környékén a tengerelöntés az alsó-badeni korban, cirka 16 millió éve indult. Kapcsolatban ekkor a Bécsi-medencével volt a Kismartoni-öböl révén, a Kisalföldtől a kiemelt Mihályi-hát választotta el. A badeni kor tengerének mélyebb részein agyagos üledékek rakódtak le, ebből az anyagból dolgoztak a Sopron melletti téglagyárak. A sekélyebb, zátonyos részeken képződött a lajtamészkő, anyagát mészvázú élőlények, döntő többségében mészalgák maradványai adják. Nagy számban találhatunk benne fosszíliákat, kagylók, mohaállatok, türkésbőrűek maradványai mellett cápafogak is előfordulnak. Leginkább a keményebb héjú kagylók vázai maradtak meg, elsősorban nagy méretű fésűskagylók és osztrigahéjak.
A lajtamészkő legszebb feltárása a fertőrákosi püspöki kőfejtő. Impozáns, oszlopcsarnokos megjelenését a különleges bányaművelésnek köszönheti, a fejtés során csak a mélyebb, építésre alkalmas tömör rétegeket szedték ki, a porózusabb, kevésbé jó minőségű rétegek a helyükön maradtak. A kőfejtő kb. 40 méter vastagságban tárja fel a mészkövet, a falakon, oszlopokon jól megfigyelhetőek a miocén tenger kövületei. Legalsó pontján néhány centis bentonit réteg látható, ami korabeli vulkánok hamujából alakult át. A fedőben a szarmata kor kezdetét durva kavicslerakódás jelzi, az efölötti lyukacsosabb, homokos mészkő kövületei már csökkentsósvízi környezetre utalnak. A kőfejtő 2015. jún. 20.-tól felújítás után újra látogatható.
De a közelben akad egyéb érdekesség is. Ha Sopronkőhidánál elmegyünk a Páneurópai Piknik emlékhelyének irányába, útközben két felhagyott kavics/homok bányába is betérhetünk. Az elágazástól kb. 1,5 km-re, az út keleti felén található a Réti-forrás külfejtése, innen még 1,5 km az út nyugati felén a Piusz-pusztai gödör. Mindkettő felső szarmata/pannon korú rétegeket tár fel, amik meredek vízparton képződtek - annyi különbséggel, hogy Piuszpusztánál egy korabeli folyó deltájának nyomát is kimutatták. A Réti-forrás területén akár egy bemutató- és/vagy kirándulóhelyet is érdemes lenne létrehozni (a szemét elhordása után), a gyerekek nagyon jól elszórakoznának a területen. A megmaradt falak kavics és homokrétegek váltakozásából állnak, köztük rengeteg csiga és kagylómaradvánnyal, homokbabákkal. Közben annyira finom homokon járunk, hogy tisztára a tengerparton érezheti magát ember.
A határnyitás óta látogatható a Dudlesz erdő két barlangja, az Ottó és a Ferenc barlang. Elég meglepő helyen vannak, senki nem gondolná, hogy ezen a lapos tájon, jellegtelen erdőben két ekkora barlang rejtőzik. Mindkettő kényelmesen bejárható, a nagyobbik, Ferenc barlang 25 méter mély és több, mint 2 méter magas, az Ottó barlang nem sokkal marad el ettől. Szarmata korú sávos, meszes homokkőben keletkeztek, a keletkezés körülményeire eddig egy elméletet találtam: eszerint alatta karsztosodott lajtamészkő lehet, annak üregébe omolhatott bele a homokkő, és tulajdonképpen "átöröklődött" az üreg. A határtól csak kb. 500 méterre fekvő barlangokat ma már jelzett úton lehet megközelíteni, minden turistatérképen szerepelnek.
